SAJTÓSZEMLE

Dr. Katona Andreával beszélget Szentpéteri Nagy Richárd (Klubrádió – Stádium c. műsor, 2017.10.19.)

Valóban nem egyszerű megnevezni azt a rendszert, amivé változtatta ez a kormány a most működő országot. Én úgy vélem, ez egy abszolút feudális alapon működtetett, személyi kultuszra alapozó diktatórikus maffiaállam, melyben a tudás és a gondolkodás nem kívánatos. Sajnos teljesen visszatértünk a feudális hűbérbirtokok és hűbérurak világába, hiszen a miniszterelnök különböző birtokokkal, feladatokkal, munkákkal és pénzzel tartja fenn és jutalmazza azt az őt körülvevő gárdát, amelyik biztosítja az ő életben maradását és a hatalmon tartását.


A VÁLASZ-ról Dr. Katona Andreával beszélget Breuer Péter és Kovács András (Heti TV, Pirkadat c. műsor, 2017.10.09.)

“A VÁLASZ Párt a változást akaró szavazók pártja, amely azért jött létre, mert azt láttuk, hogy a jelenlegi pártok nem a szavazókat képviselik, egyszerűen csak biodíszletnek használják őket, és csak annyi időre van szükségük rájuk, ameddig a négyévenkénti X.et berajzolják a kis kockába. Mivel a szavazóknak szükségük lenne a további időkben is képviseltre, hiszen képviseleti demokráciában élünk, ezért azt mondtuk, hogy akkor a szavazók alakítanak egy saját pártot, és akik változást szeretnének, azok tömörülnek a VÁLASZ Pártba.”

 


A VÁLASZ-ról és a Demokratikus Választási Szövetségről beszélget Dr. Katona Andreával Rónai Egon (ATV, Egyenes beszéd, 2017.10.05.)

“Azoknak a pártoknak, akik most egyedül indulnak, mi a céljuk? Parlamenti szék? Mert csak ennyit fognak elérni. S szerintem a választónak nem az a feladata, hogy a parlamenti székbe juttassa a politikust, hanem a politikusnak az a feladata, hogy képviselje a választót.”

 


Bolgár György: Katona Andrea a VÁLASZ-ról és a Demokratikus Választási Szövetségről (Klubrádió, 2017.09.12.)

A 2018-as választásnak az ország jövője szempontjából hatalmas tétje van. Eldől, hogy Magyarország egy XXI. századi, demokratikus irányba fejlődik tovább, vagy marad és bebetonozódik a tudást nem becsülő, gyűlöletpolitikát folytató, Magyarországot Európától elszakító, az ország vagyonát privát bankszámlaként kezelő diktatórikus rezsim.


Sereg András: Pártcunamit hozott a választás előtti év (Zoom.hu, 2017.08.16.)

“A legtöbb új szerveződés kimondva-kimondatlanul a mai demokratikus ellenzék alternatívája akar lenni. Ezzel a céllal alakult meg például a legeslegújabb szociáldemokrata párt, a Szociáldemokraták Történelmi Pártja, a Közös Nevező 2018, az Európai Alternatíva Párt, az Ütőképes Demokraták a Változásért Néppárt és a Változást Akaró Szavazók Pártja. (…) a Változást Akaró Szavazók az alkotmányos demokrácián alapuló jogállam kialakítását szeretnék elérni.


Gulyás Erika: Választási pártosodás (Népszava, 2017.02.13.)

“A napokban juttatta el szerkesztőségünkbe a vállalt feladatait összegző bemutatkozó anyagot a bejegyzés alatt álló Változást Akaró Szavazók Pártja. A VÁLASZ magát demokratikus polgári pártnak tekinti, elnöke az a Katona Andrea, aki tavaly Magyar György ügyvéd helyettese volt a Kerekasztal a Részvételi Demokráciáért (KARD) Egyesület programjainak szervezésekor. Hosszan, 28 pontba szedve sorolják terveiket, amelyek végigvezetnek bennünket az Orbán-kormányok demokrácia ellenes lépéseinek kritikáin: szakértő kormányt hoznának létre, helyreállítanák a fékek és ellensúlyok rendszerét, elérnék, hogy a vezetők kiválasztása tudásuk alapján történjen, és ha hibáznak, felelősségre lehessen őket vonni. Szerepel a listában a korrupció felszámolása, a mezőgazdaság újjáélesztése, jó színvonalú és mindenki számára elérhető oktatás, megbízható egészségügy létrehozása, az állam és egyház szétválasztása, sőt az állatok védelme is. Mindezek elérése érdekében az induló párt a közvetlen demokráciára oktatná az embereket, és természetesen indulni akar a következő választásokon.”

Teljes cikk


Fábián András: Pártok és pártolók (Huppa.hu, 2017.02.07.)

“Válasz Párt is van vagy lesz. Nagyon szimpatikus elképzelésekkel, programjuk egyszerű, tiszta, világos és tisztességes, itt elolvasható:

Mivel programjuk egyszerű, tiszta, világos és tisztességes, nem jósolok nekik nagy jövőt. Sajnos. Az ilyen pártokba manapság nem szoktak pénzt feccölni, pénz nélkül meg nem megy. A névválasztással persze itt sem vagyok kibékülve. Van válasz.hu, van Heti Válasz – mindkettő háttere ismert és kevésbé kedvelt. Ráadásul, amikor meglátom őket, rögtön az vetődik fel bennem, hogy de mi a kérdés – és ki a kérdező.”

Teljes cikk