A mai napon a jelenleg bejegyzett 200 pártból 50 olyan pártnak küldtük el a levelet, akiknek a céljaik között szerepel a jelenlegi kormány leváltása, és egy új, demokratikus alapokon álló Magyarország megteremtése. Kíváncsian várjuk, hogy melyik párt mit válaszol, és kik csatlakoznak a kezdeményezésünkhöz! Az eredményekről minden nap beszámolunk.

Tisztelt Elnök Asszony / Elnök Úr!

A 2018-as választásnak az ország jövője szempontjából hatalmas tétje van. Eldől, hogy Magyarország egy XXI. századi, demokratikus irányba fejlődik tovább, vagy marad és bebetonozódik a tudást nem becsülő, gyűlöletpolitikát folytató, Magyarországot Európától elszakító, az ország vagyonát privát bankszámlaként kezelő diktatórikus rezsim.

A Választási Törvény átalakítása mindannyiunkat nehéz helyzetbe hozott, pártokat és választókat egyaránt, hiszen ezen feltételek mellett szinte esélytelen egy kormányváltás, különösen akkor, ha az ellenzéki oldalon álló pártokból mindenki csak a saját érdekét nézi, és nem hajlandó összefogni senkivel annak érdekében, hogy megszabadulhassunk a jelenlegi hatalomtól.

A VÁLASZ – Változást Akaró Szavazók Pártját azok a választók alapították, akik úgy gondolják, nemcsak négyévenkénti biodíszletként szeretnének részt venni és beleszólni az ország életébe, hanem aktívan tenni is akarnak azért, hogy országunk egy skandináv típusú jóléti állammá válhasson.

A választók többsége már nem bízik a régi pártokban, és bizalmatlan az új pártokkal szemben. Nem érzik bennük az változtatásra képes erőt, és úgy látják, csak a Parlamentbe kerülés a cél.

A jelenlegi rendszer leváltható, de csak abban az esetben, ha azt tesszük, amit a szavazóink joggal elvárnak tőlünk, azaz egyesítjük erőinket a választás idejére. Leváltható, ha képesek vagyunk arra, hogy ne azt keressük egymásban, ami szétválaszt, hanem azt, ami összeköt, ha nem azon versengünk, hogy melyik párt adja a miniszterelnököt, és tudatosan törekszünk a kompromisszumokra. Ha a választók azt látják, hogy a demokratikus ellenzéki pártok képesek egy közös cél érdekében háttérbe szorítani egyéni- és pártérdekeiket, van esély arra, hogy elmenjenek szavazni, és az X-et az Demokratikus Választási Szövetségre tegyék.

Nem lesz egyszerű a közös munka, de aki ebben a nehéz helyzetben sem hajlandó az együttműködés­re, attól vajon mi várható egy esetleges kormányra kerülés során? Most nincs helye az önzésnek, nincs helye a pártérdeknek és nincs helye a személyes ambícióknak sem.

A FIDESZ-KDNP koalíciónak választókörzetenként egyetlen közös jelöltje lesz. Nekünk is arra kell törekednünk, hogy a Demokratikus Választási Szövetségnek is csak egy legyen: a legjobb, a legalkalmasabb, a választók által legelfogadottabb személy, akit a Pártelnökök Tanácsa választ és jelöl, függetlenül attól, hogy melyik párt javasolta. Csak így van esélyünk a győzelemre. A VÁLASZ – Változást Akaró Szavazók Pártja ezért meghirdeti a „HEGYLAKÓ-PROGRAM”-ot, és azt kéri, mondjuk ki együtt, hogy körzetenként „csak egy maradhat”.

A Demokratikus Választási Szövetség 2017. szeptember 24-én, vasárnap 10 órakor tartja első találkozóját, melyre a pártelnököket vagy döntési jogkörrel felruházott helyettesüket várjuk. (A helyszínről később adunk tájékoztatást.) A Szövetségnek nem lesz egyszemélyi vezetője, mindenről a Pártelnökök Tanácsa határoz majd (a Szövetség együttműködési szerződése, a jelöltek kiválasztása, az országos lista összeállítása, a kampány módja, a miniszterelnök jelölt személye stb.).

Tisztelt Elnök Asszony/Elnök Úr! Most rajtunk, pártokon a sor! Ideje, hogy kiderüljön, kik azok, akiket csak a pártfinanszírozás motivál, kik azok, akiknek csak az a célja, hogy négy évre beüljenek a parlamenti székbe, és kik azok, akik valóban az ország és a benne élők sorsát és jövőjét tartják fontosnak. Ha nem vagyunk képesek összefogni, nem érdemeljük meg a választók bizalmát!

Kérem, hogy 2017. szeptember 15-ig szíveskedjenek e-mailben visszajelezni (elnok@valaszpart.hu), hogy részt kívánnak-e venni a Demokratikus Választási Szövetség munkájában, s hogy az Önök részéről ki képviseli a pártot a találkozón.

 

Budapest, 2017. augusztus 27.

Dr. Katona Andrea
a VÁLASZ Párt elnöke

Posted in: Egyéb.
Last Modified: szeptember 28, 2017

2 thoughts on “Egyesítsük erőinket a választás idejére!

  1. Markó Imre

    Kedves Dr. Katona Andrea !
    Örömmel hallgattam a tévében szavait. Egyet értek és DK tag vagyok. Kíváncsi is, hogy Gyurcsány Ferenc melyik sorban (első, vagy utolsó) fog jelentkezni, mert fontosnak tartom a 365 napos célt. Ha nem fog össze a sok pénzéhes pártocska, akkor szétesik hazánk és messze repül gyermekeink és unokáink sikeres életkilátása. Köszönöm fáradozását.
    Tisztelettel bátorítom ragyogó tervének megvalósítására.
    Markó Imre 80 éves villamosmérnök Tab Somogy megye

    1. Katona Andrea Post author

      Kedves Markó Imre!

      Nagyon köszönöm a támogató hozzáállását, én is úgy gondolom, hogy csak a közös gondolkodás és az együttműködés segíthet.

      Szép napot, Katona Andrea

Leave a reply

required